Új parkolók Ménfőcsanakon

Közel 50 új parkolóval gazdagodott a folyamatosan fejlődő városrész.

Ménfőcsanakon két utcában is jelentős parkolóépítés zajlott az elmúlt hetekben. A Csanaki úton a Hegyalja úti kereszteződés közelében immár 20 új megállóhelyet használhatnak az itt élők és az erre járók. A nagy forgalmat bonyolító szakaszon régóta gondot okozott a parkolók hiánya. A részletekről kedden, sajtótájékoztatón számoltak be a településrész önkormányzati képviselői. „Jelentős közösségi élet zajlik a területen, hiszen a Csanaki út szomszédságában található egy templom, egy temető és a plébánia épülete. Régóta igény mutatkozott parkoló fejlesztésre és most jött el az ideje, hogy ezt megvalósítsuk. Korábban is több hasonló jellegű beruházást hajtottunk végre a területen, így például elkészült a Hegyalja út teljes szakasza, illetve a templom előtt egy kiemelt biztonságú gyalogátkelőt is kialakítottak a szakemberek” – hangsúlyozta a Győr Plusznak Takács Tímea, önkormányzati képviselő.

 A kivitelezést Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezete végezte, a Csanaki úton a parkolóépítés összesen 25 millió forintból valósulhatott meg. „Mivel ez egy családi házas környezet, ezért itt a parkoló kialakítását beton térkővel oldottuk meg, azért, hogy minél igényesebb külsőt kölcsönözzön az utcának. A járdát egy sötétebb, míg a megállóhelyeket egy világosabb térkővel építettük ki és a vízelvezetés problémáját is megoldottuk” – mondta Prédl Antal, az útkezelő szervezet vezetője.

Ugyancsak a vállalat segítségével gazdagodott közel 30 új parkolóval Ménfőcsanak egy másik területe, a Győri út. A 39 milliós beruházásnak köszönhetően az utcakép is teljesen megváltozott, városias jellegével a közeli római katolikus templom, valamint a Bezerédj-kastély közlekedési célú kiszolgálásához is hozzájárul. A csapadékvíz-elvezető csatornát a Győr-Szol Zrt. építette. „Nagyon rossz állapotban volt az érintett szakasz, így mindenképpen indokolt volt a fejlesztés. Ugyanakkor korábban az autósok parkoló hiányában az út szélén álltak meg járműveikkel, így nemegyszer akadályozták a forgalmat. Az átalakításnak hála a két körforgalmi csomópont között már nincs nyílt csapadékvizes árok” – zárta a keddi sajtótájékoztatót Szabó Jenő, önkormányzati képviselő.

Csapucha Adrienn

Fotó: Marcali Gábor

Forrás: Győr+online

Régóta várt fejlesztés valósulhatott meg Ménfőcsanakon

Tisztelt Ménfőcsanaki Lakosok!

A Győri út – Hegyalja utca – Malom út kereszteződése a ménfőcsanaki városrész egyik legforgalmasabb csomópontja. A városrész feltáró útja, egykoron a 83-as főútként működő Győri út felfűzi a városrész több utcáját, a Hegyalja utca jelentősen megnövekedett forgalmat bonyolít le.

Az elmúlt időszakban régóta várt fejlesztés valósulhatott meg, amely most biztonságosabb és dinamikusabb áthaladást biztosít a kereszteződésben mind az autóval, mind a gyalogosan közlekedők számára.

Takács Tímea és Szabó Jenő

Önkormányzati képviselők

Biztonságosabbá vált a Győri út - Horgas utca kereszteződése

Győr-Ménfőcsanakon a forgalmas Győri útba egymáshoz közel eső pontokban csatlakozik be a Horgas és Fekete István utca. Ez a forgalmi helyzet balesetveszélyes szituációkat okozott, ezért döntött az önkormányzat a csomópont korszerűsítése mellett, örömteli, hogy minderre pályázati pénzt is sikerült nyerni. – mondta el Borkai Zsolt, Győr város polgármestere a beruházás fő indokát. Hangsúlyozta: minden városrészben igyekeznek a közlekedési szempontból veszélyes csomópontokat biztonságosabbá tenni, de nagy szükség van a közlekedők körültekintő magatartására is.

 Szabó Jenő a terület önkormányzati képviselője kifejtette, a megvalósítást több éves előkészítő munka előzte meg, hiszen egy olyan komplex beruházásról van szó, amely biztonságossá teszi az autós és a gyalogos közlekedést, megoldja a parkolási problémákat és közvetlen kapcsolatot teremt a gyalogosok számára a Bezerédj-kastéllyal.

A csomópont telepítési helye és beláthatóságának biztosíthatósága miatt a Győri út egy

Bővebben...:

részén korrigálták a vonalvezetést. Ezzel párhuzamosan kiépítették az érintett terület csapadékvíz-elvezetését, valamint 27 új, szabványos parkolót alakítottak ki, amelyek közül nyolc akadálymentes - a kiemelt turisztikai jelentőségű Bezerédj-kastély mellett.

A projekt minden viszonylatban biztonságossá tette a gyalogos közlekedést, hiszen az átépült útszakaszokon összesen hét gyalogos átkelőhelyet, a Győri úton a Fekete István - Horgas utcák felől a Bezerédj kastély irányába egy a kastély parkhoz tereplépcsővel kapcsolódó gyalogátkelőhelyet, míg a kettős körforgalmi csomóponti átalakításhoz összesen négy, a Győri út – Koroncói út csomópontjában pedig további kettő gyalogos átkelőhelyet jelöltek ki.

 A beruházás során új közvilágítást építettek ki részben a meglévő villanyoszlopok áthelyezésével, illetve új lámpatestek elhelyezésével, továbbá az új körforgalmi geometriának megfelelően elhelyezett nyolc új acél kandeláber és két vasbeton oszlop kiépítésével, melyet pályázaton kívüli projektelemként száz százalékban az önkormányzat finanszírozott.

 A projekt során több közművezeték kiváltását és védelembehelyezését is elvégezték. A kettős körforgalom területén kiépült új útfelületek és járdakapcsolatok mellett, a körforgalom és a Kastély utca között a Győri út és a parkolók melletti járdaszakasz is új burkolatot kapott.

Forrás:

Szöveg:www.gyor.hu

Fotó: Stoller László

SmartNews.Com